"Mármost lehet valaki egy pillanatra kissé szétszórt, kissé ábrándozó. Némelyek túl szétszórtakká, túl álmodozókká válnak, ez történik talán velem is. De ez az én hibám és elvégre, ki tudja, biztosan volt annak ilyen vagy olyan oka, hogy gondokba és gondolatokba merült, vagy nyugtalan voltam. De aztán az ember ismét csak magához tér. Az álmodozó nemegyszer belezuhan a kútba, azután csak kimászik onnan - így mondják.
De az elmélyült embernek az adott pillanatban, mintegy kárpótlásként a lélekjelenléte is megvan. És ilyen vagy olyan okból nemegyszer megvan a létjogosultsága, amit nem mindig vesz észre az első pillanatban, vagy amit éppen az elmélyültség miatt gyakran akaratlanul elfelejt. Az, akit a viharos tenger, mint egy labdát vetett ide-oda, eléri végre rendeltetését. Az, aki hasznavehetetlennek tűnt, képtelennek arra, hogy bármilyen helyet betöltsön, bármiféle hivatást, végül mégis talál egyet. És akkor kiderül, hogy igenis tevékeny, tettetős. egészen más, mint kezdetben tűnt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése